FORMA-1 LAP - PADLÓGÁZZAL A FORMA-1-BE!!
FORMA-1 LAP - PADLÓGÁZZAL A FORMA-1-BE!!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Forma-1
 
Puzzle
 
Hungaroring 2006
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Kronika
Kronika : 2000 – Egy sikersorozat kezdete

2000 – Egy sikersorozat kezdete

2000 >>

A McLaren két sikeres évet tudhatott a maga mögött, azonban, hogy sikerül-e a 2000-es szezonban is uralniuk a mezőnyt, már az első három futam után tudni lehetett a választ, miután Michael Schumacher sorra fejezte be az élen a megmérettetéseket.

Az évad első két versenyét Häkkinen technikai problémák miatt nem tudta befejezni, és Imolában sem sikerült előnyre szert tennie, a megszerzett Pole Position ellenére sem, így a futamot követően a világbajnoki címvédő Mika Häkkinen 24 ponttal volt lemaradva Michael Schumachertől. Legelőször Magyar Nagydíj után ugyan sikerült Häkkinennek átvennie a vezetést a pontversenyben, ám a Belga Nagydíjon szerzett második hely, valamint az Indianapolisi győzelem után ismét Schumacher vezette a tabellát.1991 óta először rendeztek futamot Indianapolisban, ahol Häkkinen motorhibából adódóan feladni kényszerült a futamot.

Miután az évad utolsó előtti versenyén, a Japán Nagydíjon Schumacher megszerezte a Pole
Position-t, és Häkkinen csak a mások rajtpozícióról indulhatott, már biztos volt, hogy már semmi nem akadályozhatja meg Schumachert abban, hogy Jody Scheckter után először a Ferrarinak világbajnoki címet szerezzen.

Schumacher a szezon során kilencszer indulhatott az első rajtkockáról, és kilencszer győzedelmeskedett, amivel világbajnok lett. Schumacher csapattársa, Rubens Barrichello is remek teljesítményt nyújtott, s ezáltal a Ferrari 1979 óta először szerezte meg a az egyéni- és a konstruktőri világbajnoki címet is.

Az, hogy a gyorsaság szorosan összefügg a stabilitással, nemcsak a McLaren csapat kevésbé sikeres szezonkezdet bizonyítja; a sebességgel összefüggő stabilitás veszteség sok más csapatnak is problémát okozott.

A Brazil Nagydíjon a Sauber csapat is komoly problémákkal küszködött; a szabadedzés során Mika Salo autójának hátsó vezetőszárnya leszakadt, aminek következtében az autó irányíthatatlanná vált. Az időmérő edzés során ugyanez történt Pedro Dinizzel is, de szerencsére egyik pilóta sem sérült meg. A balesetek miatt Peter Sauber úgy döntött, hogy nem vesznek részt a versenyen. Másik csapatok is, mint a Jordan vagy a Prost is az utolsó pillanatban erősítették meg a vezetőszárny rögzítését.

Silverstoneban Barrichello szerezte meg a Pole Positiont és vezette a mezőnyt a versenytáv felének elteltéig, amikor technikai okokból adódóan feladni kényszerült a futamot: egy szimpla csavar miatt, ami önállósította magát, amely nem volt megfelelően rögzítve. Ebben a szezonban ünnepelhette Barrichello első futamgyőzelmét, akit a Német Nagyíj versenyigazgatója, Werner Aichinger elsőként intett le a kockás zászlóval. Barrichello Hockenheimban az esőzések ellenére a száraz aszfaltra tervezett gumikkal versenyzett.

Ebben az évadban három új versenyző is részt vett a világbajnoki sorozatban; Gaston Mazzacane (Minardi), Nick Heidfeld (Prost Peugeot) valamint Jenson Button, aki a Williams csapatnál Ralf Schumacher csapattársaként versenyzett. Buttonnak Hockenheim-ban a negyedik-, Silverstone-ban az ötödik-, Interlagosban a hatodik helyet sikerült megszereznie.

Ausztriában Irvinet betegsége miatt Luciano Burti helyettesítette, aki ekkor mutatkozott be az F1-ben; csapattársa Johnny Herbert számára sem hozott sok sikert a szezon, akit sorozatos technikai hibák hátráltattak. A közkedvelt angol versenyző a szezon végén bejelentette visszavonulását a Forma-1-ből, de mivel a CART sorozatban tett próbálkozásai nem jártak sikerrel, következő szezonban az Arrows csapat tesztpilótája lett.

A Prost csapat autói sokszor adták meg magukat a verseny során, ami elégedetlenségre adott okot, és a szezon végén megvált motorszállítójától a Peugeot-tól. Két szokatlan esemény is történt a 2000-es szezonban: a Brazil Nagyíj időmerő edzését háromszor kellett megállítani, miután a célegyenes fölött elhelyezett reklámtáblák leszakadtak, és pályára kerültek. A rendezőket is komoly kritika érte. Jean Alesi csak a szerencsének köszönheti, hogy sérülések nélkül úszta meg a reklámtáblák leszakadását.

A másik ilyen különös esemény helyszíne a Hockenheimring volt, ahol a verseny alatt egy néző besétált a pályára, aminek következtében a Safety Cart azonnal a pályára küldték, hogy megakadályozzanak egy esetleges tragédiát. A feltűnésre vágyó szurkolót őrizetbe vették. A rendezvény versenyigazgatója elmondta: "Hatalmas felelősség nehezedik a vállunkra, mert egyesek mindig megpróbálnak bejutni a pályára, ami nem csupán komoly büntetéssel jár a rendezőknek, hanem életveszélyes is."

A Monte Carloban megrendezésre került futamon sok pilótának komoly problémát okozott a keskeny versenypálya, és már az edzések során nagyon sok autót törtek össze, majd a versenyt is háromszor kellett újraindítani. Először Alexander Wurz (Benetton) motor-problémái miatt, másodszorra lámpák nem működtek rendesen. A második rajtnál egy kisebb tömeg-karambol történt a Loews- kanyarban, így néhány versenyzőnek a nagy hőség ellenére a boxba kellett futnia, a taralék autóért. Ausztriában a rajtnál Zonta (BAR) és Schumacher összeütköztek, majd több autó is részese lett a balesetnek, ami a Ferrari pilóta, valamint további két pilóta versenyének végét is jelentette egyben. A futam egy kettős McLaren győzelemmel ért véget, a harmadik helyen Barrichello fejezte be a megmérettetést.

Monzaban egy tragikus baleset árnyékolta be az eseményeket; a két Jordan versenyző összeütközött, valamint de la Rosa (Arrows) autója is felborult, ami többször átpördült, végül teljesen összetörve a pálya szélén állt meg. A pilóta sérülés nélkül úszta meg a balesetet, azonban az autójáról lerepülő tartozékok egy pályaőr életét követelték. A baleset miatt hat autó kényszerült idő előtt feladni a küzdelmet.

 

Kattins ide, ha szeretnél írni a vendégkönyvbe! 

Köszi, hogy meglátogattál!

Kattins ide a fórum nyitólapjához!

Kattints a képre a teljes mérethez!

 Beállítás Kezdőlapnak!

 Kedvencekhez!

Forma1 fan olvassa az oldalt.

 
Számláló
Indulás: 2006-06-28
 
Óra
 
Szavazz!
Itt szavazhatsz kedvencedre!
Ki a kedvenced?

Alonso
Fisichella
Raikkönen
JP Montoya
M. Schumacher
Massa
Trulli
Rosberg
Button
Más...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Extrák
 
Következik:

                     

     

 

                Ausztrál Nagydíj (Melbourne)     

              Március 16-17-18.

            Hol?                   Mikor?                

Az  -on                    IDŐMÉRŐ!!

Az  -on                    FUTAM!!

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön