Az 1979-es évad hatalmas újításokat hozott a száguldó cirkusz világába, ekkor jelent meg a „szívóhatás”, mely óriási előrelépést jelentett az autó leszorító ereje terén. Mindenki sokat fejlődött, de természetesen voltak, akik jobban dolgoztak.

Frank Williams számára kedvezően alakultak az 1978-as esztendő eseményei, aki egy arab befektetőtől 100. 000 Font támogatást kapott, ellenszolgáltatásként egy kis reklámfelületért Partick Neve autóján. Williams hamarosan az arab herceggel is közelebbi kapcsolatba került, akitől újabb pénzekre számított. A befolyt összegből finanszírozta Partick Head szolgáltatásait is. Alan Jones 1978-ban került a csapathoz, aki korábban a Shadow színeiben állt rajthoz. Jones messze meghaladta az elvárásokat, aki kishíjján megnyerte a Long Beach-ben megrendezésre került futamot.

1979-ben Williams már két autóval vett részt a Formula-1 világbajnoki futamain. A csapat Hans-Joachim Stuck számára kedvező ajánlatot tett, aki azonban az ATS versenyistállót választotta, így Jones csapattársa az 1979-es esztendőben Clay Regazzoni lett. Az eredeti tervek szerint tizenhat futamból állt volna világbajnokság, azonban a Svéd Nagydíjat anyagi okokból törölték. Az idényt két részre osztották, így "féléveként" a négy-négy legjobb eredményt vették figyelembe. A FISA és a FOCA abban bízott, hogy ezzel érdekesebbé válik a bajnokság, azonban az izgalmak helyett, inkább bosszúságot hozott az új számolási rendszer. A Williams versenyistálló mellett a Ligier alakulatánál is eseménydús hónapok előzték meg a első megmérettetést. Azt követően, hogy a korábbi motorszállító felfüggesztette együttműködését a csapattal, a francia alakulat arra kényszerült, hogy a V8-as erőforrásokkal álljanak rajthoz. A két pilóta Patrick Depailler és Jacques Laffite Interlagosban és Buenos Aires-ben is kimagasló teljesítményt nyújtottak. Laffite mindkét megmérettetésen elsőként haladt át a célvonalon, míg csapattársa Spanyolországban állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Depaillert sokan a világbajnoki cím várományosának vélték, aki azonban egy versenyen kívüli baleset miatt az évad többi futamát ki kellett hagynia. Helyét Jacky Ickx vette át, akinek nem sikerült hozzásegítenie csapattársát a világbajnoki cím megszerzéséhez.

Eközben a Ferrari magabiztosan haladt a bajnoki cím megszerzése felé vezető úton, amikor Gilles Villeneuve is csatlakozott az olasz gárdához. A kanadai versenyző Kyalamiban Scheckter előtt haladt át a célvonalon, néhány héttel később, az Amerikai Nagydíjon a Ferrari kettős győzelmét ünnepelhette. Villeneuve az egész megmérettetés során keményen küzdött, s bátorságával elkápráztatta a közönséget. Május 13-án Zolderbe érkezett a mezőny, amely nagyon sok izgalommal szolgált a publikum számára. Depailler és Laffite között komoly küzdelem folyt az élen, amelybe nem sokkal később Alan Jones is bekapcsolódott. A hetven körös verseny huszonnegyedik körében a Formula-1- történetében először egy Williams állt a mezőny élén. A negyvenedik körben Jonesnak a gyújtás meghibásodása miatt fel kellett adnia pozícióját, majd amikor újból két Ligier állt az élen, a Goodyear abroncsok vészesen kopni kezdtek, majd Depailler kicsúszott a pályáról. Gilles Villeneuve autójából kifogyott az üzemanyag, így nem sikerült pontot szereznie. Végül Jody Schecktert intették le elsőként a kockás zászlóval, így ő állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A következő állomás Monte Carlo volt, ahol Villeneuve tartotta magát a csapat utasításaihoz, azonban versenye idő előtt véget ért, amikor autója megadta magát. A Dijonban megrendezésre került futam már második feléhez tartozott az évnek, ahol a Renault versenyzője Jean-Pierre Jabouille nyert Gilles Villeneuve és márkatársa, Rene Arnoux előtt. A futam utolsó köreiben szoros küzdelem alakult ki Arnoux és Villeneuve között, azonban a kanadai pilótának sikerült megőriznie elsőségét.

A Frank Williams által tervezett autó, a július 14-én Clay Regazzonival a volánnál elsőként haladt át a célvonalon, míg csapattársa, Alan Jones a motor meghibásodása miatt feladni kényszerült a küzdelmet. Jones azonban hamar "megvigasztalódott", ugyanis a soron következő három Nagydíjon ő állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Közeledett az Olasz Nagydíj, a Ferrari hazai futama, így a maranellói gárda azon igyekezett, hogy otthonában hódítsa el a világbajnoki címet, saját közönsége előtt. Az álmokat a realitástól ötven kör választotta el. A futam a tervek szerint alakult, Schecktert elsőként intették le a fekete-fehér kockás zászlóval, míg Villeneuve második lett. Az olasz versenyistálló kettős győzelmet, s egy világbajnoki címet is ünnepelhetett a Monzai versenypályán.

A Kanadai Nagydíjat mindössze kilenc versenyző tudta befejezni, míg az évadzáró futamon csupán heten értek célba. Az évad Villeneuve futamgyőzelmével zárult, így a Ferrari szinte tökéletes évet zárt, ekkor azonban még senki nem sejtette, hogy több mint húsz esztendőn át Jody Scheckter lesz a csapat utolsó egyéni világbajnoka.