Az 1968-as esztendő mérföldkőnek számított a Formula-1 történetében, mivel számos olyan esemény történt, amelyek még a napjaink modern száguldó cirkuszára is nagy kihatással vannak.

Ebben az évadban jelentek meg először kereskedelmi hirdetések az autókon. A Lotus versenyistálló egy dohányipari vállalattal kötött szerződést, így a megszokott zöld szín helyett arany-vörös-fehér színre festett állt rajthoz Colin Chapman csapata. A festésében egy cigarettásdobozhoz hasonlító autóval Graham Hill és Jim Clark versenyzett. A két német televíziós társaság (ARD és ZDF) egyetlen futamot sem közvetítettek, kifejezve ezzel felháborodottságukat.

Az évad első megmérettetésén Kyalamiban Clark és Hill kettős győzelmet szereztek. Ez volt a skót pilóta huszonötödik diadala, amivel megdöntötte a legendás Juan Manuel Fangio rekordját. Sokak számára úgy tűnt, hogy a Lotus versenyautóit ebben az esztendőben lehetetlenség lesz legyőzni, a rajongók arra számítottak Clark egy újabb világbajnoki címmel lesz gazdagabb.

Jim Clark az évad első európai futamán nem állt rajthoz, mivel egy Indianapolisi tesztet részesített előnyben. A skót pilóta azt a Lotus 56-os versenyautót tesztelte, amellyel május 7-én Mike Spence halálos balesetet szenvedett.

Április első hétvégéjén Hockenheimban egy két futamból álló Forma-2-es versenyt rendeztek, amelyen Jim Clark is részt vett. Az eredeti tervek szerint Brands Hatch-ben tesztelt volna, azonban ő ezen megmérettetésen való részvétel mellett döntött. Az időmérő edzésen problémái adódtak, így csak a hetedik rajtpozíciót tudta megszerezni. A verseny reggelén fekete felhők gyülekeztek, azonban a futam a hatalmas eső ellenére sem maradt el.

Jean-Pierre Beltoise hamar a mezőny élére került, míg Clark a nyolcadik helyen tartózkodott. A húsz körös futam ötödik körében Clark hirtelen eltűnt a nézők látószögéből, aki hatalmas sebességgel haladt a pályát övező erdő felé. Mivel akkoriban még nem volt biztonsági korlát a német versenypálya ezen szakszán, ezért a Lotus egy fának csapódva állt meg. Az ütközés hatalmas ereje miatt Clarknak esélye sem volt arra, hogy túlélje a szerencsétlenséget. Hosszú időn át találgatták, hogy vajon mi okozhatta Clark tragédiáját, azonban a valós okra valószínűleg már soha nem fog fény derülni. Egyes források szerint Chapman birtokában volt egy képanyag a balesetről, azonban a nagyközönség előtt soha nem hozták nyilvánosságra a vizsgálatok eredményeit. Volt, aki azt állította, hogy a kerékfelfüggesztés meghibásodása okozta a szerencsétlenséget, azonban ezeket a vádakat Chapman visszautasította. Egyes szemtanúk arról számoltak be, hogy néhány fiatal szaladt át a pályán, Clark pedig őket szerette volna kikerülni. Volt, aki meg is esküdött erre. Bárhogyan is történt, a kétszeres világbajnok Jim Clark életét az nem adta vissza.

Május 12-én Spanyolországban bőgtek fel a Formula-1-es versenyautók motorjai, ahol a versenyzőtársak arcán még látni lehetett a megdöbbentséget. A futamot Graham Hill nyerte Redman és Hulme előtt. Monte Carlóban, a Ferrari távollétében –akik az egy esztendővel korábban bekövetkezett Lorenzo Bandini halála miatt lemondták a versenyt- ismét Hill játszotta a főszerepet. A BRM versenyzője, Richard Attwood végig nagyszerű teljesítményt nyújtott, akit végül 2,2 másodperccel Hillt követően intettek le a kockás zászlóval. A verseny érdekessége, hogy csupán öt autó ért célba, és ha Bandini balesetét követően nem rövidítik le a versenytávot száz körről nyolcvanra, akkor talán még kevesebb lett volna a befutók száma.

A Formula-1 új generációjának jobb minőségű abroncsokra volt szüksége, amelyek nagyobb teherbírással rendelkeznek, majd hamarosan megjelentek az aerodinamikai segédeszközök is. Az akkoriban még Formula-1-es versenypályákon szokatlan vezetőszárnyak jobb leszorító erőt biztosítottak, így a kanyarokban is megnőtt a sebesség.

Belgiumban a Ferrari és a Brabham versenyautói már ilyen szárnyakkal voltak felszerelve. A győzelmet Bruce McLaren szerezte meg, mivel az élen álló Jackie Stewart az utolsó körben arra kényszerült, hogy kiálljon a boxba tankolni. Amikor McLarent elsőként intették le a kockás zászlóval nagyon meglepődött, mivel nem vette észre, hogy Stewart kiállt tankolni.

Zandvoortban azonban már senki és semmi nem állíthatta meg Jackie Stewart-ot a győzelem felé haladó úton. A szintén Matra-val versenyző Beltoise második lett, aki Stewardhoz hasonlóan Dunlop abroncsokkal versenyzett.

A július 7-én megrendezésre került Francia Nagydíj edzése kishíjján tragédiával végződött, amikor Jackie Olivier autójának hátsó szárnya kétszáz kilométeres óránkénti sebességnél leszakadt. Oliviernek hatalmas szerencséje volt, hogy nem sérült meg a balesetben. A futamon a fiatal Jacky Ickx győzedelmeskedett, aki esőgumikkal rótta a köröket.

Jim Clark, Mike Spence és Ludovico Scarfiotti mellett egy újabb Formula-1-es versenyző is az 1967-es évad áldozata lett. Jo Schlesser a tizenötödik helyen autózott, amikor autója megcsúszott a nedves pályán, majd felborult s lángra lobbant. Mire kiszabadították már távozott az élők sorából.

Angliában Schiffert a negyedik helyet szerezte meg, majd azt követően, hogy Graham Hill ás Jackie Olivier is kiestek a versenyből, a svájci pilóta állt a mezőny élén, aki végéig vissza tudta verni Chris Amon támadását.

A Nürburgringre érkezvén sokaknak elhunyt társuk, Jim Clark jutott az eszébe, a pályára letelepedő köd és a szakadó eső miatt pedig elhalasztották a délelőtti szabadedzést, s minden betétfutamot töröltek. Kevéssel 15 óra előtt az autók azonban mégis felsorakoztak a rajthoz. Jackie Stewart már az első körben átvette a vezetést, miközben versenytársai a köd miatt az sem tudták, hogy éppen melyik autó haladt el mellettük. Stewart megnyerte a versenyt, amely saját elmondásai alapján hatalmas megkönnyebbülést jelentett neki, majd így folytatta: "Aki a Nürburgringen közvetlenül a versenyt követően azt állítja, hogy kedveli a pályát, az nem mind igazat."

Az Olasz Nagydíjon szerzett győzelmét követően Denis Hulme előtt is nyitott volt a világbajnokság. Három futammal az évad végét megelőzően négy pilóta volt esélyes arra, hogy az 1967-es esztendő világbajnoka legyen. Graham Hill 30, Jacky Ickx 27, Jackie Stewart 26, míg Hulme 24 ponttal rendelkezett.

Ickx Ferrarijának a gázpedálja beragadt Monte Carlóban, aminek következtében eltörte lábát, így el kellett búcsúznia a reménytől, hogy világbajnok legyen. A győztes ismét Denis Hulme lett, aki ekkor azonos pontszámmal -33- rendelkezett, mint Graham Hill. Stewart Watkins Glenn-ben győzedelmeskedett, míg Hulme egy baleset következtében feladta a küzdelmet. Ezen a versenyen két amerikai pilóta is bemutatkozott a Formula-1-ben, Bobby Unser és Mario Andretti.

Az utolsó megmérettetést megelőzően Hill 39, Stewart 36, Hulme 33 pontot birtokolt. Hill és Stewart számára egyértelmű volt a helyzet, amelyikük győz, az lesz a világbajnok, míg Hulme a szerencsében bízott. Hatalmas küzdelem alakult ki az élen, amíg Stewart autója meg nem hibásodott, aki visszaesett a hetedik helyre. Mivel Hulme már a futam elején kiesett, Graham Hill nagy magabiztossággal haladt át a célvonalon. Hill nemcsak a Mexikó városban megrendezésre került futamot nyerte meg, hanem a világbajnokságot is.